Démonka 666
Démonka 666
Szem
 
Képek
 
Démonok
 
Drakula és vámpírok
 
Szörnyek és természetfeletti lények
 
Jóslás és jóslatok
 
Alkímia
 
Alvilág
 
Varázslatok
 
Sátánizmus
 
Fekete Mágia
 
Pentagramm
 
Szavaz
Sátánista vagy?

Igen :)
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Jó kép :P
 
Démonidézés

Nigromantia (Démonidézés) – Olyan varázslat, amelyet a mágus az ördög vagy más démonok segítségével hajt végre. A démonok a ráolvasás folytán arra kényszerülnek, hogy a nigromanta szolgálatába álljanak.

Démonidézés

Nigromantia (Démonidézés) – Olyan varázslat, amelyet a mágus az ördög vagy más démonok segítségével hajt végre. A démonok a ráolvasás folytán arra kényszerülnek, hogy a nigromanta szolgálatába álljanak.

A Nigromantia általában rosszhírű helyeken (romok, vesztőhelyek és keresztutak) zajlik, ahol varázsköröket rajzolnak a földre, mely köré mágikus karaktereket rajzolnak, valamint a démonok neveit. Közdémon idézésekor nem kell megtalálni annak igaznevét (nehéz is lenne és nem is biztos, hogy az illető közdémon éppen elérhető, illetve azóta nem halt meg), csak az asztrálsík urának nevét kell említeni, és ő küld egy (vagy ahányat az idézőszövegben kértünk tőle) démont, az adott fajtából. Vagyis áthárítja a hívást, a lehető leggyengébbre, de minél nagyobb erőt fektet be a varázsló, annál erősebb lesz a megidézett lény. A megidéző akár azt is kérheti, hogy a herceg, akihez a hívást intézi, démonurat küldjön neki.

A varázslónak vigyáznia kell a jelentkező démonok mindenféle cseles csábításaitól, amellyel rá akarják bírni, hogy kilépjen a körből, mert akkor kiszolgáltatottá válik nekik. Ez a kör ugyanúgy véd a démon uraktól is, hisz ők is démonok, csak nagyobb az erejük.

Gyakran füstöléssel vonzzák oda a démont, akit addig gyötörnek varázsigékkel, míg meg nem teszi, amit a varázsló kér. Különböző varázslatokat lehet végrehajtani a démonon, míg itt van. Egy gyertya (persze nem akármilyen) elfújásával állítólag meg lehet ölni a démont, bár ebben sokan kételkednek, mert lehet, hogy valójában csak visszajut a saját síkjába.

A Nigromantiához tartozik az Exorcizmus (démonűzés) is, amikor is a démonokat a megszállottak elhagyására kényszerítenek. A megszállottság kezelése külön 'tudományág'. A Exorcizmus az ördögűzésre is vonatkozik.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
:)
 
Menü
 
Drog macs xD
 
Oldalak
 
Óra

 
Együtesek linkjei....
 
Démon chat :)
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Számláló
Indulás: 2006-10-18
 
Utolsó modósitások idelye
 
Egérkövető
 
Nah ez nem jön össze :)
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!