Démonka 666
Démonka 666
Szem
 
Képek
 
Démonok
 
Drakula és vámpírok
 
Szörnyek és természetfeletti lények
 
Jóslás és jóslatok
 
Alkímia
 
Alvilág
 
Varázslatok
 
Sátánizmus
 
Fekete Mágia
 
Pentagramm
 
Szavaz
Sátánista vagy?

Igen :)
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Jó kép :P
 
SÁTÁNISTÁK (történelem)

SÁTÁNISTÁK

 

 

A sátánizmus bibliai alapja

 

A sátánt, a gonosz megszemélyesítőjét, nevezik a sötétség hercegének, illetve Lucifernek.

A Bibliában Isten ellenségeként jelenik meg. Mi is ennek a magyarázata?

„... A teremtés előtti időkben Lucifer egy angyal volt a sok közül. Születését arra a pillanatra teszik, amikor a földet az első napsugarak érintették (latin LUX – fény, FERRE – hozni, cipelni). Sokáig egy dicsőséges Kerub volt, vagy más néven hatalmas angyalfejedelem. Jó sorsával azonban nem volt megelégedve és követőivel fellázadt a Mindenható ellen, aki ezután letaszította őket a pokolba. Így lett az egykoron hatalmas Luciferből Isten ellensége: a Sátán (héber sátán – ellenálló, ellenfél).

Lent létrehozták kastélyukat a Pandemoniumot, ahol az elkárhozott holt lelkeket gyűjtik be, annak reményében, hogy segítségükkel egyszer majd visszavágnak a végső ütközetben (Armageddon csatája) istennek...“

 

 

 

Izzó fal

 

A vasúti töltés melletti terep, ahol vagyunk teljesen elhagyatott. A meg-meginduló szellő ördögszekérként hajtja az eldobált szemetet, hogy rövid üldözés után valamelyik bokorba kergetve beken hagyja. Az elszórtan levő fák egykedvűen hullajtják leveleiket, miközben a közelben levő rendezőpályaudvarról idehallatszik a vagonok tompa puffanása. Felmászva a töltésre és széjjeltekintve a távolba, tisztán kivehető a most növekvő ipari telep, illetve a körülbelül egy kilométerre húzódó városból kivezető főútvonal. Kicsit alaposabban pásztázva a területet nem is oly messze tűzrakások nyomai tűnnek szembe. Közelebb menve a hamuban állati csontok és egyéb maradványok tűnnek fel. Ezek lehetnének akár éjszakázó hajléktalanok nyomai is, de a környéken az a szóbeszéd járja, hogy ide nem ajánlatos nekik jönni. De nem csak nekik! Időről időre furcsa események színhelye e táj. Ezt a tűzrakóhelyek melletti kövekből kirakott furcsa szimbólumok is jelzik. A tűz közepe felé néző fordított kereszt és a fordított ötágú csillag mind sátánisa szertartás jeleire utalnak.

Az egyik fiatal srác szerint az itt összejövő fiatalok időnként furcsa mormolással, vad zenek hallgatásával és állati áldozatok bemutatásával töltik az idejüket. A szertartás végen a nyomok eltüntetéseként mindent elégetnek, de a kövekből kirakott szimbólumokat érintetlenül hagyják.  

  

Megdöbbenve szemlélve a helyszint és nézve a megfeketedett csontokat önkéntelenül törnek felszínre a kérdések. A huszonegyedik században mi készteti a fiatalok egy szűk rétegét ilyen összejöveteleken való resztvételre? Miért vonzódnak olyan csoportokhoz, ahol a nyílt erőszak és a szadizmus összetartó erőként van jelen?

 

Szinte értetlenül áll az ember és válaszokat vagy párhuzamokat keresve lassan elkezd az agyában az idő kereke visszafele forogni, vissza egészen azokig az időkig, amikor meg varosoknak csirája sem volt sehol, csak zabolázatlan folyók tetszés szerint szelték át a vidéket. Amerre a szem ellátott csak fák és rétek terpeszkedtek és rajtuk vadak hordáinak ezrei kóboroltak. Az emberiség az akkori Európában -körülbelül 25.000 éve- kezdte el megteremteni istenségeit. A két első és legfontosabb ezek közül a Vadaszat és Termékenység istene volt, amelyek hitük szerint biztosították számukra a mindennapi élelemhezjutást és a csoport növekedését. Gondoljunk csak a barlangrajzokra és az azokat övező szertartásokra, ahol az ősember az általa elejtendő vad képmásával játszotta el a sikeres vadászat forgatókönyvét és így győzte le az állat lelkét és kérte istene támogatását, hogy áldozata testét is elejthesse...

És akkor hirtelen visszacsöppenve a XXI. századba megszakad a gondolatmenet. De hol van itt vadaszat? Hogy jön ide a véráldozat?

Rögtön nyilvánvalóvá válik, hogy itt valami másról van szó, valami sokkal súlyosabb dologról. Ezek a szertartások nem a puszta megélhetést szolgáljak, hanem egy beteges színjáték valóságtól elrugaszkodott megjelenési formája.

 

Több kisebb csoport is van Magyarországon, akik tagjai magukat a sátán követőinek nevezik.

Mit jelent sátánistának lenni, pontosabban mi tesz valakit sátánistává? Sokan különféle módon próbáljak ezt meghatározni, és skatulyákba szorítani. Ha ezt akarjuk tenni, akkor az ördögimádókat nagyjából három csoportba oszthatjuk.

Sok fiatalt elsősorban a misztikum utáni vágy, a serdülőkorban teljesen természetesen meglévő kíváncsiság hajt az ismeretlen és egy új stílus felé. Ennek következtében divatszerűen megpróbáljak utánozni az általuk látottakat és hallottakat. Ezen „ördögfiókák“ különféle sátánista jeleket, szimbólumokat viselnek és hallgatják, nézik, illetve olvassák a sátánista kicsengésű zenéket, filmeket és könyveket. Ezt a hóbortot–újabb divatot újabb divat követ- alapján kinövik.

A nagyobb gond ott kezdődhet el, ha valaki egy aktívan működő sátánista csoportosulásba vagy akár a „Sátán Egyháza“ nevezetű felekezet életébe keveredik. Itt már sose lehetsz biztos, hogy mikor érkezel el a fordulópontig, ahonnét már nincs vissza út. A tagok gyakran aktív szerepet kapnak a szertartásokon. Hitükben Isten a Sátánnal szemben, negatív erőként jelenik meg, és tudatosan próbálnak megszabadulni a társadalom minden kínjától és kötöttségétől.

Ennél jóval veszélyesebbek, a már teljesen fanatizálódott és minden tettüket a Sátán szolgálatába ajánló szervezetek. Ezek rendkívül zárt, és sokszor csak viszonylag kis létszámú csoportok, amelyek tevékenysége a kívülálló számára titkos. Összejöveteleiken gyakran brutális és kegyetlen áldozatokat és erőszakos cselekedeteket végeznek, amik nemritkán emberélet kioltásával is járnak. Ha valaki egyszer már belépett soraikba, akkor azt nem engedik, akár szabadságának vagy életének megfosztása árán is.

 

Kisebb csoportok Magyarországon is vannak, de hogy valójában hányan és milyen komolysággal űzik „vallásukat“ arról nem igazan tudunk sokat. A legtöbb ilyen csoportosulásba viszonylagos nyitottságuk miatt könnyű bekerülni, de hogy mennyire nem lebecsülendő veszélyük azt egy gyöngyösi srác esete példázza.

Péter 13 éves volt, amikor szülei úgy gondolván, hogy már nincs több esélyük elváltak. A válást megelőző állandó veszekedések és ordítozások már igencsak kezdték teljesen kiborítani. Annak ellenére, hogy szüleivel egykoron jól megvolt és szerette őket, újabban nem szívesen tartózkodott otthon. Ha csak tehette iskola után elment valamelyik haverjához vagy csak egyszerűen csavarogni, és úgy időzítette hazaérkezését, hogy lehetőleg minél gyorsabban megvacsorázzon és amint lehet, lefeküdjön. Görcsösen igyekezett elaludni, mert tudta, ha nem alszik el időben, akkor a már menetrendszerű veszekedésektől egy újabb rossz éjszakája lehet. Gyakran ez sem segített, mivel a fel fellobbanó és kezdetben csak visszafogott, de mégis hallható éjszakai veszekedések lehetetlenné tettek az alvást. Sokszor csak órákon keresztül forgolódott és képtelen volt ismét elaludni. Az iskolában gyakran úgy vészelte át a napot, mint egy darab rongy. Nem számított immár semmi, meg a földrajz sem, amit pedig annyira szeretett. Lassan kezdte magát teljesen elhagyni, és közönnyel szemlélni a világot. Tanárai próbáltak rajta segíteni és a szülőket is többször behívtak, de ők kezdetben tagadtak mindent, majd amikor már nem lehetett palástolni a dolgot és kiderült, hogy mi a helyzet a családban, akkor egyszerűen figyelembe sem vették a pedagógusok segítő szándékait. A nehéz időszakot válás követte, de ezzel korántsem oldódott meg minden. Péter maradt édesanyjánál. Ekkor már láthatóan visszahúzódottabbá vált és szembe tűnő volt, ahogy szinte kerülte a társaságot. Csak egyik barátjával voltak együtt sülve főve. Sokszor éjszakára is kimaradoztak és nem lehetett belőlük kihúzni merre jártak. Később tudódott csak ki, hogy Pétert új barátja a magukat a „Sátán kezé“-nek nevező csoportba csábította. Kezdetben jó időtöltésnek tűnt a dolog, mivel addig sem kellett otthon lenni, és végre fel tudott szabadulni egy kicsit. A csoport tagjaival gyakran összejöttek és kemény metál zenét hallgattak, némi szesz és cigaretta kíséretében. Havonta kétszer az egyik bontásra váró bérház pincéjében, nyáron többször, szertartásokat tartottak a varostól nem messze levő területen. Ilyenkor tüzet gyújtottak a fák által övezett területükön és egy könyvből, amelyet a csoport vezetője érinthetett csak, idézeteket hallgattak, és fanatikusan ismételgették a tűz körül állva. Különféle áldozatokat is mutattak be a sátánnak. Volt, hogy macskát áldoztak a tűz körül. Elvágott torkából kifolyatott vért egy tányérba felfogták és ráolvasva később a tűzbe öntötték, majd a tetemet egy fára akasztották. Egyre kevésbé maradhatott ki Péter az ilyen és hasonló jelenetekből, annak ellenére, hogy ő ezekben a dolgokban nem akart résztvenni. Kezdetben finoman, majd nyomatékosan kényszerítették, mondván, ha a szekta tagja akar lenni –márpedig azért van itt-, akkor azt tetteivel is bizonyítania kell.

Eddigre már teljesen elhidegültek korábbi kapcsolatai barátaival és kezdte úgy érezni, hogy a csoport nyomasztó teherként nehezedik rá. 

Érezte, hogy elege van ebből az egészből. Mindenegyes alakalommal, amikor tett egy lépést kifele, falakba ütközött. A csoport kezdetben meleg légköre ilyenkor kínosan tűzforróvá kezdett válni, és szinte éreztették vele a bűnt, amit a kilépés gondolatával követ el. Kezdte úgy érezni, hogy egyre inkább börtönévé, mint sem megnyugvásának és kiteljesedésének helyévé válik tagsága. Lelki szemei előtt egyre gyorsabban és nyomasztóbban kezdett emelkedni az a fal, mely elválasztotta őt „kinti“ világtól. A falak, szinte kalitkaként kezdtek körbezáródni. És ő belül volt. Tudta, hogy ki kell törnie. De hogyan? A csoport tudott minden szabadidejéről. Tudta mikor hol kell lennie, és ha kimaradt akár egy összejövetelről is zaklatni kezdtek. Péter ugyan megpróbálta felújítani régi barátaival a kapcsolatait, ami kezdetben nehézségekbe ütközött, hiszen ő dobta el magától őket. A többiek a szóbeszéd alapján sejtették, hogy egy sátánista szekta tagja és ezért is viszolyogtak tőle, míg egyszer fogta magát és összeszedve magát, néhány barátjának kipakolt. Elmondott mindent. Nehéz volt de érezhetően megkönnyebbült. Mikor befejezte, a társaságban levő egyik srác, Sanyi megtermett termetéhez párosuló nyugodt hangon csak annyit mondott: „Én utálom őket.“ –letette a kezében levő poharat és folytatta-”Előtte nem sokat hallottam róluk, csak hogy vannak, meg parádéznak ezzel, azzal. Aztán egyik barátom bátyjáról kiderült, hogy belekeveredett egy ilyen bandába. Teljesen befordult szegény. Kezdetben még egész normális volt, annak ellenére, hogy sejtettük, hogy sátánista. Aztán jó egy évre rá kezdett bekattanni, de teljesen. Lassan már nem lehetett egy normális szót kihúzni belőle. Az egyetlen témája a sátán volt, meg hogy ő hű szolgája a sátánnak, meg, hogy majd együtt fog uralkodni vele. Szóval totál gáz lett a kölyök. Nyíltan foglalkozott a halál gondolatával és ezt nem is igyekezett senki előtt titkolni. Próbálták ugyan pszichológushoz vinni, de reménytelenné vált. Utána már a szülei sem látták sokszor. Az volt a baj, hogy még csak közreműködni sem akart senkivel. Elbujdosott a hülye haverjaihoz. Pedig higgyétek el, megpróbáltak neki segíteni többen is.“ -ekkor elhallgatott és a pincérnek intve kért tőle egy szál cigit és megbocsátóan rájuk nézett- „Sorry fiuk, nem szoktam, de most kell!“ – majd rágyújtott– „Szóval egyszer én is megpróbáltam vele beszélni, de egyszerűen nem lehetett érvelni neki. Elvakult volt. Csak a saját igazat hajtogatta. Én ilyet még nem láttam. Egyszerűen semmibe vette a józan ész kreálta érveket. Erre nem tudtam mást csinálni, otthagytam.“ – szívott egy mélyet a cigiből, majd elnyomta- „Rá, majd két hétre kaptuk a hírt, hogy egy szektatársával vonat elé vetette magát. Mind a hárman helyben meghaltak. Igen mind a hárman, mert a legszörnyűbb az egészben az volt, hogy 5 éves húgát is vitték magukkal a halálba.“ - „Pedig ő aztán végképp nem tehetett semmiről“

Miután Sanyi befejezte, csak annyit mondott: „Hat ezért utalom őket.“

Péternek azóta barátai segítségével sikerült kitörni a csoport szorításából. Otthon is rendeződtek a viszonyok, és nyáron fejezi be immáron asztalosként a sulit. Azóta is összejár barátaival, és immáron rendszeresen együtt rúgjak a bőrt a suli melletti pályán.

 

Pár gondolat a sátánizmusról:

-A sátánimádók jó része nem tartozik hivatalos szektához, így hát a legkülönbözőbb helyeken végzik szertartásaikat.

- A szertartásokhoz sokszor erőszakos cselekedetek (pl. sírgyalázások) társulnak.

- Az utóbbi nyolc évben, hazánkban a negyven körülire tehető azon gyilkosságok, öngyilkosságok és egyéb erőszakos cselekedetek száma, ami mögött bizonyítottan a sátánimádás áll.

- A modern sátánizmus létrehozása Aleister Crowlwey es Anton LaVey nevéhez fűződik, akik a keresztény egyházzal szembefordulva hozták létre tanaikat és dolgoztak ki sajátos törvényeiket.

- A tagok lényegében kettős életet élnek, „második énjükről“ általában nem derül ki semmi környezetük szamara.

-A sátánizmushoz és egyéb szélsőségekhez való vonzódást az értékrendek torzulásával, felborulásával és a családok szétesésével magyarázható.

 

 

Schneider György

 

Temetőrombolás koordinátái

(Összeállította: Ribár János)

 

Szomorúan vettük tudomásul, hogy felkapott bennünket a hazai média (rádióhírek, TV-híradók), mivel 2000 májusában vandálok megrongálták az evangélikus alvégi temető mintegy 30 sírját, ezzel jelentős kárt okozva a

sírhelyek tulajdonosainak. Vajon miért történhetett meg mindez? Értelmes magyarázatot nehéz, vagy nem is lehet találni. De van egy rettenetes koordinátarendszer, ha azt ismerjük, akkor sajnos világos a történtek

szörnyű mélysége, háttere. Az interneten találtuk ezt a rövid, olvasmányos tanulmányt, s okulásul közreadjuk.

 

 

 

Olyan akart lenni, mint az Isten

Sátánizmus. Megszokhattuk már, hogy néha híreket kapunk feldúlt sírkertekről, sátánista szektákba keveredett fiatalok – sokszor saját családtagjaik ellen elkövetett – bűncselekményeiről. A rock fénykorában a kemény zenét játszó együttesek horrorisztikus jelmezekben pózoltak, mi több: nyíltan megvallották ország-világ előtt, hogy a nagyobb siker érdekében eladták lelküket a Sátánnak.

Ma pedig özönlenek az okkult (titkos, titokzatos), ezoterikus (csak a beavatottak számára érthető) hókuszpókusz ponyvák mindenféle luciferi, isteni és félisteni szereplőkkel.

A sátánizmus ma már nem egy országban bejegyzett vallásként működik (lásd Egyesült Államok, Magyarországon még „csak” Boszorkány Egyház működik).

Különböző, a sátánizmust népszerűsítő – természetesen amerikai – filmek vannak forgalomban (Ördögűzők, Ómen, Rosemary gyermeke stb.).

 

Lényege a sátánimádás

A sátánizmus lényege a Sátán imádása, a lelki perverzitásokkal megfordított hit.

Igenlése mindannak, amit a keresztyénség elvet vagy tagad hit és erkölcs dolgában. A modern sátánizmus kialakulásában nagy szerepet játszott az ún. sátánista rock-, pop-, rave-zene, mely az állatiasságot, brutalitást és szadizmust felébresztő szövegbe és zenébe épített „üzeneteivel” nyíltan felszólít a Sátán követésére, a morális értékek tagadására, az öngyilkosságra (lásd AC/DC, Iron Maiden, Kiss, Megadeth, Alice Cooper, Mick Jagger, Black Sabbath stb.).

 

A Possessed együttes Holy Hell (Szent pokol) című dala így szól:

Szent pokol, halál ránk / A Sátán elbukott, bűnös vágy / Az ördög vize kezd kiáradni / Istent megölték, igyátok a vérét / Amibe bizalmunkat vetettük, közeleg / A Sátán földjére kell mennünk / Könyörögjetek a halálért és sírjatok az életért / A kaszás lehelete új életet támaszt / A Sátán fia megszületett / és a halál fia ő / A halál napjai a kín napjai / A Sátán örökké tartó birodalma. […] Ölj embert, gyilkold, míg meg nem hal / Vedd el a

lelkét / Megfeketedett misék, megfeketedett keresztek / Rituálé / Vágd le a fejeket, vágd át a torkokat / Zuhanj.


 

 

A feketemise

 

A 16–17. század fordulója táján gyakorolt sátánkultusz lassacskán az egyházba is beszivárgott. Így alakult ki a feketemise, amelyet először XVI. Lajos udvarában celebráltak, és az ott bemutatott szertartások miatt 1679-ben pert is indítottak. A középkori inkvizíció boszorkányüldözése nem volt tehát minden alap nélküli. Az említett per aktáiból rekonstruálták később a szentségtörő rítus lefolyását.

A fekete misét mindig egy hitehagyott pap celebrálta. Ő szolgált közvetítőként a Sátán és a gyülekezet között. A félreeső, fekete szobában akasztott ember zsírjából készült gyertyákat gyújtottak. Egy derékaljon meztelen nő feküdt, az ő ágyékán celebráltak misét. Az oltár helyett a nő nemi szerveit csókolgatták. A bort újszülöttek még meleg vére helyettesítette, ám szükség esetén beérték egy fehér galamb vérével is. A Szentháromságból gúnyt űzve, a pap fennhangon szólította a három főördögöt, és kérte őket, hogy fogadják el az áldozatot. A szertartás a pap és a nő, illetve a többi jelenlévő közti nemi aktussal ért véget.

 

 

 

A modern sátánizmus atyja

 

Aleister Crowley-t a modern sátánizmus atyjaként emlegetik. 1875-ben született Angliában és két főszenvedélye volt: a szex és az ördög. 1920 áprilisában a szicíliai Cefaluban megalapította a Sátán kolostorát. Itt ördögimádó tanítványaival kultikus orgiákat rendezett, melyek alapjául mindig a kábítószer és a szex szolgált. A démonoknak felajánlott áldozatok rendszerint kutyák és macskák voltak. Kiömlő vérük az áldozati oltárt helyettesítő szűzlány testén patakzott végig. Feltehetően embert is áldoztak. Crowley bestiális orgiáit a sajtó is

megszellőztette, melynek nyomán Mussolini parancsára el kellett hagynia Olaszországot, majd később Franciaországból is kiutasították. 1947-ben halt meg a kábítószertől tönkretéve, magányosan, összetört lélekkel. A lapok a világ legzüllöttebb emberének nevezték.

 

 

A negyven légió

A sátánimádók jó része nem tartozik hivatalos szektához vagy külön csoportokhoz, így hát a legkülönbözőbb helyeken végzik szertartásaikat.

Általában vidéki házakban és tanyákon, elhagyott temetőkben, bérházak alagsorában, padláson, pincében, olykor a szabadban is, de mindig lakott területtől távol gyűlnek össze. A fekete mise előtt és alatt különféle bűncselekményeket követnek el: temető- és sírgyalázás (hogy koponyákhoz, csontokhoz jussanak), szentségtörő tettek (pl. szentelt ostya lopása), a szertartásokon gyakorolt rontó tevékenységek, gyermekeken elkövetett nemi erőszak, emberölések stb. Meggyőződésük, hogy haláluk után a démonok negyven légiójának élére kerülnek, és kedvező elbánásban részesülnek a pokolban.

 

 

A Sátán köztünk van

A fiú vad tekintettel szemlél.

– Nem szeretem a papokat – mondja.

Később három pontot mutat a kézfején, melyek egy háromszöget alkotnak.

– Ezt ők csinálták.

– Kik? – kérdezem.

– Úgysem hinnéd el – villan a tekintete. – A Sátánt szolgálom. Isten nincs.

Meghalt, ha volt is.

– Mi lesz veled a pokolban? – kérdem.

– Jó dolgom lesz. A Sátánt fogom szolgálni. Uralkodni fogok vele.

– Ezt honnan veszed? A Biblia erről egészen mást ír!

 

Még ittas vagy drogos állapottal is nehéz magyarázni azt a tettet, hogy a csendes temetőre támadjanak rá egyesek, sírkövek ellen vívjanak értelmetlen csatát. Valami nagyon súlyos lelki katasztrófaállapotnak kell lennie az olyan ember lelkében, aki holt tárgyakra (sírok, épületek, ablakok) támad rá. S még súlyosabb démoni eltorzulásnak kell lennie a lelken belül, amikor valaki, megmagyarázhatatlan ok nélkül embertársára támad rá.

Nem állítjuk, hogy a május közepén történt temetőrombolás mögött szervezett sátánisták lettek volna, hanem csak azt, hogy minden bűn mögött ott van ez a halálosan veszedelmes ellenség. (1Jn 3,8) Az oktalan és hitetlen ember nagyon könnyen a csapdájába kerül, de nagy veszedelem ez a hívő emberre is, mert Péter apostol szerint „az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el.”. (1Pt 5, 8)

A Szentírás komolyan figyelmeztet az ördög igájára, csapdájára (vö. ApCsel 10,38 · 1Tim 3,7 és 2Tim 2,26), s arra is tanít, hogy az egyetlen ellenszer Isten fegyverzete: „Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben.” (Ef 6,11 kk). Isten fegyverzete: igazságszeretet, megigazulás, békesség evangéliuma, a hit pajzsa, az üdvösség sisakja, a Lélek kardja (Isten igéje), imádság.

A Biblia CD információja szerint az „ördög” szó éppen negyvenszer (!) fordul elő a Bibliában, és a legutolsó igehely a Jel 20,10: „Az ördög pedig, aki megtévesztette őket, a tüzes és kénes tóba vettetett…”

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
:)
 
Menü
 
Drog macs xD
 
Oldalak
 
Óra

 
Együtesek linkjei....
 
Démon chat :)
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Számláló
Indulás: 2006-10-18
 
Utolsó modósitások idelye
 
Egérkövető
 
Nah ez nem jön össze :)
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!